Csend-Élet

Babinszky Csilla CSEND - ÉLETEK komment a festmény-szobor-installáció sorozathoz

“Ahhoz, hogy az ember egy utópiát minden részletében gondosan megtervezzen és felépítsen, s hogy megóvhassa azt a tökéletlen világ rontó hatásaitól, bizonyos térbeli elkülönülés szükségeltetik. Nem véletlen, hogy az utópiákról szóló híradásokat rendszerint útibeszámolók tartalmazzák. Olyasvalakire van szükség, aki egy merész és veszélyekkel teli tér– vagy időutazás során valamelyik szigeten, egy magas hegy fennsíkján, idegen bolygón vagy a mienktől eltérő időzónában –rendszerint véletlenül– egyszer csak utópikus világra bukkan. S amikor aztán az utazó elhagyja ezt az utópikus világot, másodszor már képtelen visszatalálni. Mindig történik valami, ami végérvényesen eltorlaszolja a helyes utat: lavina zúdul le a hegyekből, elsüllyed a hajó a régi térképekkel, vagy tűzvész következtében felrobban az időgép. Éppen ezért az első parancsolat, amihez az utópiagyártónak tartania kell magát, a következő: találj egy lakatlan vidéket, mert csak ott sikerülhet igazán valamit egy átfogó terv szerint megalkotnod.” /Boris Groys/

Az ember a természethez való viszonyát folyamatosan újraértelmezi.

Korunk embere megszámlálhatatlan mennyiségben találkozik az illúziókeltés eszközeivel; illúzió –gyártók és –fogyasztók is vagyunk egyben. A mimézis magában rejti a dolog, és a dolog kijelentése ellentétét. Az illúzió, a mimézisnek ez a szélsőséges példája, kiemelt szerepet játszik napjaink kultúrájában. /lásd: reklámipar, filmipar, számítástechnika, médiák, stb. stb./

A “virtuális” világ létrehozásán fáradozunk, s közben már nem tudjuk hol vannak a virtualitás határai. Mit jelent a “virtuális”? Valóságszerű? Vagy épp hogy nem valóságos?

Az illúziók hajszolása és erre irányuló vágyunk kirekeszti a valódi élmények átélésének lehetőségét.

Ugyanakkor az illúziókeltés ideákat, ideológiákat, általánosságokat teremt. Ezek döntően determinálják vágyainkat, és visszahatnak a világról alkotott elképzelésünkre, a megismerésre.

Mivel “a modern civilizáció...elsősorban azonosságokat termel: egyforma autókat, hasonló külsejű embereket, akik ugyanúgy gondolkodnak stb.” , ezt a tulajdonságot a modernség egyik paradigmájának tekinthetjük. A tárgyak soha nem látott felhalmozását, és kultuszát éljük meg. A mai ember identitását a körülötte felhalmozott tárgyak szubjektivitásán keresztül határozza meg.

Munkám, tárgyakat ábrázol. Cselekvő tárgyakat. “Beszélő” tárgyakat, amik “hallgatnak”. Olyan tárgyak, attribútumok ezek, amelyek valamilyen formában saját határaikat lépik túl. Illúziókeltő eszközöket festek, az illúziókeltés eszközével.

Magnó, hangfallal. Televízió, videó, számítógép, stb. Ezeket a tárgyakat festem meg, eredeti méretben, és a lehető legnagyobb alázattal követve formai jegyeiket. Kiindulópontom a valóság. Ugyanakkor kijelentés érvényüket “használhatatlan-ságuk” által nyerik el.

STRUKTÚRA, FORMA, MÓDSZER, ANYAG

“hogy a művészet utánozza a természetet, abban rejlik, hogy a belső művészi képzelet, s ennélfogva a művészet...éppen ugyanolyan módon jár el, ahogyan a természet maga. S ha ki akarnánk mutatni, miért utánozható a természet, úgy azért, mivel intellektív elv vezérli céljához, és eljárási módozataihoz...; és mivel a művészet, mindenekelőtt az említett (belső) képzelet segítségével, úgy jár el, hogy pontosan ugyanazt figyeli meg, ezért utánozhatja a művészet a természetet és a természet a művészetet” /Aquinói Tamás/

Munkám a reneszánsz természetszemlélethez kötődik abban az értelemben, amennyiben a mimézist egyfajta “rendező elvnek” veti alá. /lásd a reneszánszban perspektíva, aránytan, anatómia, stb./

A megismerés módszerezés által történik, ezen keresztül értelmezem a tárgyat. Vetületeket festek, amely az objektumot nem a szubjektum oldaláról vizsgálja, hanem képsíkokat létrehozva, megpróbál minket átvezetni egy térbeli játékba.

Ezek valódi kézműves munka termékei, kiiktatva mindennemű mechanikus eszközt. Mégsem valami személyes értelmezése a témának, gesztusa a gyermekkori “varázsceruza”-élményen alapul, amelyen a rajzolt megelevenedik, valódivá válik, igazi játékká a képzettel, képzelettel. A lehetetlen “realizálása”.

Munkáim önálló képek, bekeretezve. Mérethű festmények, amelyeket a modell eredeti szerkezete szerint tárgyá állítok össze, festett, virtuális tárgyat létrehozván. Illúzórikusan a tárgy képzetét keltik.

Mivel a dolgok önmagukban is mindig valahogyan viszonyulnak egymáshoz, a viszonylatokat nem én teremtem. Csak rájuk találok.

A reprodukció, a reprodukálhatóság korunk, és a kortárs művészet alapvető kritériuma lett. Művem önmaga egy reprodukció, vagy kísérlet a reprodukálásra a művészet konstans eszközén, a mimézisen keresztül.

Ugyanakkor tárgyaim lényegét, funkcióvesztésükben rejtik, így művem analógia, és kontraszt is egyben.

“A helyes stratégia tehát az, ha az utópia építője terve megvalósításához lakott területhez közeli lakatlan –de legjobb ha lakhatatlan– helyet, u-toposzt talál. Így lehet egyesíteni a topikus és az utópikus előnyeit: az építéshez szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll, de nem kell azt az élet fenntartásához igénybe venni.” /Boris Groys/

Babinszky Csilla